Online Szállásfoglalás
Kezdőlap > Kezdőlap > Magyarország > Eger > Hotelek > Senator Ház Hotel

Senator Ház Hotel – Eger

Senator Ház Hotel – Eger
Senator Ház Hotel 3 csillagos hotel
Dobó tér 11.
3300 Eger

Az egri vendégfogadás kuriózuma a híres törökűző vár tövében található, az úgynevezett kis Dobó téren. A több mint 200 éves műemlék épületben működő három csillagos szálloda tizenegy szobájában fogadja a vendégeket. Az épület már 1727-ben eladásra került, ekkor a rác Szabó Simon a "maga házát.." adta el Boldogi Györgynek 90 forintért. A török utáni időkből ez a ház Eger egyik legkorábbi polgári építménye. A házat közel száz éven át a Boldogi család birtokolja. (Boldogi György egyébként felcser és borbély). A boldogiak 1815-ben árverésen adták el, s bár nagy összeget ígért Tury Tamás, a ház végül Szvetics Andrásé lett, aki 5 forinttal többet adott érte. Szvetics városi szenátor volt. Később még Major Imre, majd Szongott Tivadar volt a ház gazdája. Földszintjén hamisítatlan kávéházi hangulatot árasztó, intim kávézó nyújt kellemes kikapcsolódást és igényes szórakozási lehetőséget.

Nincs olyan városba érkező hivatalos delegáció vagy turistacsoport, mely föl ne keresné a ma már országos hírű házat. Egymást érik benne a mini konferenciák, sajtótájékoztatók. És komoly érdemei vannak a hazánk 3. leglátogatottabb helyeként nyilvántartott patinás megyeszékhely kulturális életének gazdagításában is. Kávézója az egri zenei és képzőművészeti élet szalonjává vált. Rangos festők, szobrászok és keramikusok kiállításai vonzanak ide látogatókat és potenciális kiállítókat. Teraszán tavasztól késő őszig nagy a nyüzsgés. Nyaranta az egri születésű, világhírű hegedűművész, Reményi Ede emléktáblája alatt estéről estére különféle zenei produkciók szórakoztatják a terecske közönségét. 1994 óta immár hagyomány, hogy évente megrendezik az országosan is jegyzett Strauss-estet.

Bővebben
Szolgáltatások:
• 24 órás recepció • gyermekfelügyelet • mosatás • szobaszervíz
Vendéglátás:
• étterem
Kikapcsolódás:
• infraszauna • masszázs
Étkezés:
• A szobaár tartalmazza a reggelit.
• A félpanzió ára 3300 HUF személyenként.
Internet kapcsolat:
• Vezeték nélküli Internet hozzáférés áll rendelkezésre az összes szobában.
Parkolási lehetőségek:
• A hotel saját parkolója ingyenesen áll a vendégek rendelkezésére.
Kerekesszék:
• A hotel kerekesszékkel nem járható.
Gyermekek:
• 6 év alatti gyermekeknek ingyenes a szállás a szülők szobájában.
Háziállatok:
• Háziállatok térítés ellenében bevihetők: 4000 HUF naponta.